ZH 2010.12.29.

Józsi Györgyöt kérik fel

Tegnap kapták kézhez a megyei szövetségek a Magyar Labdarúgó Szövetségtől az értesítést: kik pályáztak sikeresen a január elejétől létrejövő területi igazgatói posztokra.
 

A Zala Megyei Labdarúgó Szövetség eddigi elnöke, Józsi György is pályázott a területi igazgatói posztra, s tegnap érdeklődésünkre megerősítette: ő kapott felkérést a poszt betöltésére. A kiválasztott jelöltekkel - összesen húsz igazgatót neveznek ki az országban - az elkövetkező napokban ülnek le az MLSZ illetékesei a munkaszerződések feltételeinek egyeztetésére, s a szövetség, pontosabban Csányi Sándor, az MLSZ elnöke azt követően nevezi ki hivatalosan őket, hogy aláírják ezeket.

- Örömmel vettem, hogy a tegnapi hivatalos értesítés szerint személyemet kérik fel erre a posztra - mondta Józsi György. - A munkaszerződés feltételeiről ugyan a napokban tárgyalunk, azonban nem hinném, hogy akadna olyan részlet, melyet ne fogadnék el. Szeretném folytatni azt a munkát, melyet elkezdtünk kollégáimmal, természetesen a szövetség által támasztott irányvonalak szerint.

 

(A Zalai Hírlap 2010. december 29-i számából.)                                                                                                                                                                                                                               2010. 12. 29 10.00