Zalasport - 2011.03.10

 

Zalasport

 

Koller Zoltán a szakmai koordinátor    
Írta: Polgár László   
2011. március 10. csütörtök 22:32

A közelmúltban a kanizsai UFC vezetése úgy gondolta, hogy az egyesületnél folyó labdarúgó utánpótlás-képzést egy részletesen kidolgozott szakmai koncepció alapján folytatná, s a benyújtott anyaga alapján Koller Zoltánt tartotta alkalmasnak a koordinátori szerep betöltésére.
A helyzet érdekessége, hogy a szakember egyben az NTE 1866-Horváth Méh NB III-as labdarúgó együttesének a vezetőedzője is, s a fentebb leírtaktól függetlenül az is marad.
Azzal, hogy Koller Zoltán az UFC szakmai munkáját felügyeli a legkisebb korosztálytól az U15-ös korcsoportig, ismét nagyobb az esélye annak, hogy a város két klubja akár szorosabban is együttműködhessen, legalábbis a tréner szavai erről árulkodtak kinevezése kapcsán.